Közterület-felügyelői intézkedések: Kényszerintézkedések
A felügyelő a jogszabályban meghatározott feladatai teljesítése során vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az egyes rendészeti feladatokat ellátó szermélyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvényben meghatározott intézkedéseket és kényszerítő eszközöket alkalmazhatja.
A közterület-felügyelő törvényben meghatározott feladatainak ellátása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogokat a 2012. évi CXX. törvényben foglaltak szerint korlátozhatja.
Több lehetséges és alkalmas intézkedés, valamint kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással vagy sérüléssel jár.
A közterület-felügyelő, a kényszerítő eszköz alkalmazása előtt - ha az intézkedés célját nem veszélyezteti - előzetesen figyelmezteti az intézkedés alá vont személyt, hogy kényszerítő eszköz alkalmazására kerül sor.
Az intézkedés folytán megsérült személy részére - amint ez lehetséges - segítséget kell nyújtani, szükség esetén a rendészeti feladatokat ellátó személy gondoskodik arról, hogy a sérültet orvos elláthassa, kórházi elhelyezése esetén a hozzátartozó vagy más, a sérülttel kapcsolatban álló erről értesüljön.
A vegyi eszközök alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha az intézkedés alá vont személy ellenállása testi kényszer alkalmazásával nem törhető meg.
A közterület-felügyelő a meghatározott intézkedés végrehajtása, valamint az ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert, könnygázszóró palackot, rendőrbotot, a szökés megakadályozása érdekében bilincset alkalmazhat.
Testi kényszer
A megfogás, a leszorítás, az elvezetés vagy más, a közterület-felügyelő által fizikai erőkifejtéssel alkalmazott, valamely cselekvésre vagy cselekvés abbahagyására irányuló kényszerítés akkor alkalmazható, ha a rendészeti feladatokat ellátó személy erőfölénye, vagy az intézkedés alá vont személy állapota, magatartása folytán az intézkedés eredményessége ezzel biztosítható.
Testi kényszer alkalmazása során a rendészeti feladatokat ellátó személy önvédelmi fogásokat is alkalmazhat.
Bilincs alkalmazása
Bilincs alkalmazása azzal szemben indokolt, aki az intézkedő közterület-felügyelőt, segítőjét, valamint az intézkedésben közreműködőt megtámadja, vagy szökése a bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg.
A bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani.
Könnygázszóró palack és rendőrbot
A közterület-felügyelő az intézkedés megkezdésekor - szükség esetén -
- a könnygázszóró palackot készenlétbe helyezi és felkészül annak alkalmazására,
- a rendőrbotot kézbe fogja és felkészül a támadás elhárítására.
A közterület-felügyelő, amennyiben kényszerítő eszközök alkalmazására is sor került szóban - haladéktalanul, rövid úton - jelentést tesz a munkáltatójának.
A kényszerítő eszköz alkalmazását követően a közterület-felügyelő - két napon belül - írásban jelentést készít a munkáltatója részére, a munkáltató a kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét kivizsgálja.